DEVS
Egy új sorozatajánló ami ígéretesnek hangzik.
Előzetesen
Alex Garland rendezésében kerül ki az 20th Television égisze alatt a vadonatúj sorozat, aki többek között rendezte az Expedíció 2018-as filmet is. Amennyiben szeretnénk ki indulni ebből a filmből akkor a Sci-Fi és thriller elemeket felvonultató sorozat igencsak a kedvünkre valónak ígérkezhet.
Illetve érdemes megemlíteni, hogy az HBO sorozatok egyik jól bevált színésze is szerepet kapott a sorozatban aki nem más, mint Zach Grenier aki olyan nagy sikerű sorozatokban játszott, mint a A férjem védelmében vagy a 24.
Amennyiben ezeket az apró tényeket összegyúrjuk és picit közelebbről megvizsgáljuk a történetet akkor egy roppant izgalmas sorozatot kaphatunk meg végeredményül annak ellenére, hogy maga a történet alap tézise picit lerágott csontnak hangzott számunkra de mi reménykedünk benne, hogy egy olyan új köntösbe kapjuk meg ezt a fajta sztorit ami joggal érdemli ki a figyelmünket.
A Történet
A történetünk a Szilícium-völgyben játszódik ahol Lily Chan
egy mega multinacionális cég programozója. (És itt jön a lerágott csont amire céloztam) A cég életét Lily egy nagyon jó barátja halála árnyékolja be
amiről később kiderül, hogy gyilkosság áldozatává vállt.
Lily rájön, hogy munkája és munkáltatója szerves eleme
lehetett annak, hogy barátja erre a sorsra jutott. A fiatal nő nem tehet mást,
minthogy elkezd a saját szakállára nyomozni a cége ellen aminek során
olyan hatalmi berkek végeláthatatlan összeesküvésébe keveredik bele amire
valószínűleg soha nem is gondolt volna.
A Stáb
Alex Garland - Rendező / Forgatókönyvíró
Szereplők
Nick Offerman, Jefferson Hall, Zach Grenier, Alison Pill, Cailee Spaeny, Stephen Mckinley Henderson, Sonoya Mizuno